Koviloor

A tura vegeztevel mar csak az altalunk kialkudott ketoras extra trekking vart rank, de mar nem annyira fulott hozza a fogunk az egesz napos kutyagolas, okoskodas es hancurozas utan. Vegkepp megvetoztuk a dolgot, amikor kiderult, hogy a tervezett utvonal az lenne, hogy a jeep elvisz bennunket egy kis faluba, majd onnan, ugyanazon az aszfaltuton visszafele "trekkingelunk".

Felejto... sebaj... kiderult, hogy az emlitett falucskat igy is erdemes neglatogatni, mert bar Szakalyhogyesz Also hozza kepest metropolisz, de megis rendelkezik Brandy Shoppal. Semmi masra nem tudtunk gondolni a tikkaszto hosegben, mint nehany jeghideg sorre! A jeghideg bukta, mert huto az ugye nem letezik, de a szokasos dealeres-szajres vasarlo jelent utan vegre kezunkben a meleg lore. A baj csak az, hogy itt ugyan meg nem ihatjuk.
Nosza, irany az erdo, ahol leparkolva, fak koze osonva, edes kis tanarneni elol bujkalos, fak moge rejtozos, kisiskolas, rosszcsont nebulos jelenet kozepette toltekeztunk.

A kis falucska bubaja azonban nem eresztett bennunket, igy ravettuk a sofort, hogy terjunk vissza megegyszer egy seta erejeig. A kis aszfaltutat eppen javitottak, akarhanyszor elhajtottunk rajta oda-vissza, a munkasok mindeg lelkesen integettek, koszongettek, bar egyre kevesbe ertettek, hogy ez a sok orult feher ember mi a raknak szaguldozik fel-ala a falu es a tok kihalt erdo kozott. Gondolom erdekes europai szertartasnak veltek ezt a dolgot, meg is lehetnek gyozodve rola, hogy a feherek az erdo fait valami fetiskent tisztelik, esetleg animalista szeanszokat ulunk ott gyors egymasutanban.

Korbe setalunk a faluban, elkepeszto elmeny, tele lovoldozunk egy egesz memoria kartyat, mert a latvany es a hangulat elkepeszto! Valoszinuleg szinte soha nem vetodik ide feher turista, igazi csodabogarnak szamitunk. Elkepeszto a szegenyseg es a nyomor, megsem ez tunik fel elsore, hanem a helybeliek hatartalan kedvessege, nyugodt kiegyensulyozottsaga. Mint a legtobb azsiai nyomortanyan, vagy isten hata megetti kis faluban, az emberek valahogy bekesnek es boldognak latszanak. Sokan kerdezik otthon, hogy miert vagyunk latni a szegenyseget, a koszt, a szerencsetlen embereket.
A valaszom az, hogy tanulni szeretnenk toluk, okulni a sorsukbol, eletukbol, nekem mar egyaltalan nem is tunnek szerencsetlennek. Nem azok, mert a sorsuk ugyan nem kenyeztette el oket, de megtalaltak benne megis mindazt, amire szukseguk van, elfogadjak es halasak mindenert amit elerhetnek, megha nem is tul szeles ez a skala.
Soha nem kapkodnak, nem idegeskednek, nem latod oket haborogni, buszke tartassal,
allhatatos kitartassal neznek szembe a vilaggal, nyiltan es szeretettel viszonyulnak a szajtati, bamban bameszkodo turistakhoz, sot a legtobbjuk kifejezetten boldog, hogy o erdekes lehet a szamunkra, o maga ker fel a fotozasra, rogton rendbe is szedi magat, a korulmenyekhez kepest szeretne a legjobb formajat hozni, rendezett hajjal, kisimitott ruhaval, egyenes tekintettel es delceg tartassal allni a kamera ele.

Ilyenek ok, tanulhatunk toluk! Persze, ha megforditom a dolgot, akkor "konnyu nekik"!
A remenytelen szegenyseg, eppugy, mint a kasztrendszer, a legjobb pszichoanalizis! Ha semmire nincs lehetoseged, nem valtoztathatsz, akkor nem hibaztatod magad, hogy nem jutsz sehova. Nem frusztral, hogy meg tobb anyagi javat halmozz fel, meg tobb fokozattal buszkelkedhess, sikeresebb, ugyesebb, es trendybb legyel mindenki masnal.
Nem baj, ha a szomszednak fel kiloval koverebb a kecskeje, mert ezek nem eklatans kulonbsegek.
Nem neznek at a villak kozotti gondozott tujasoron, hogy a szomszed vajon hazahozta-e mar a legujabb Mercedes terepjarot.
Orulnek, hogy masnap is elnek, minden ujabb nap maga a kivivott siker, a szeretet, a csalad pedig barmilyen korulmenyek kozott boldogsagot adhat nekik.
Tudomanyosan igazolt teny, hogy haboruban, vagy katasztrofa helyzetben az emberek egeszsegesebbek fizikailag es lelkileg egyarant. A szelsoseges helyzetek, a menekulesi es tulelesi oszton a legjobb vitamin es dopping a testnek es leleknek. Lehet, hogy nem is ok a szerencsetlenek, hanem mi! Frusztralt, onmagunkat ostorozo, a vilagot korholo, telhetetlen, elegedetlen, soha nem nyugvo amokfutasunkban gyogyszerekt kapkodunk be, terapiara jarunk, onismereti, onfejleszto tanfolyamokra esunk be, kiprobaljuk a hippokrateszi, a tavolkeleti es az osszes okkult gyogymodot megsem segit semmi, valami mindeg hianyzik. "Valami nincs sehol", ahogy a kolto mondja, pedig mindenbol tobb van mint az ittenieknek, csak meg kellene allni egy pillanatra, hogy ezt eszre is vegyuk, esetleg talan ertekeljuk is.

Az utat epitik, nem ugy, ahogy otthon kepzelnenk, minden kezzel tortenik. A regi, feltoredezett, elkoszolodott aszfaltot asszonyok hada a porban guggolva, terdelve, centirol-centire, drotkefevel tisztitja meg. Utanok jon a kompresszoros-legfuvos ember, hogy a felkapart dzsuvat elfujja. Elkepzelhetetlen a por, ok meg ott guggolnak benne egesz allo nap, nelkulozve minden maszkot, szemuveget...
Egyszer csak ot perc szunet... es nem kiabrandult arcokat latsz!
Vidaman integetnek, fotozkodnak es kapaszkodjatok meg... kavera akarnak meghivni minket!
Ok... ott... minket.

Ehhez, azt hiszem, minden tovabbi okoskodas meltatlan lenne.