Bucsu Munnartol

Este nagy zabalast csapunk, de most maskepp. Elkezdtunk ettermeket keresni, de ossze-vissza tenferegtunk, nem talaltunk igazan kedvunkre valot, az is lehet, hogy rank tort az utazokat is neha-neha hatalmaba kerito toketlenkedes, a teljes donteskeptelenseg idoszaka.

Amig kovalygunk, mint annak a bizonyos nagytestu koltozomadarnak a hatrahagyott termekei az atmoszferaban, eszreveszunk nehany utcai arust. Nem is annyira latjuk oket, mint inkabb messzirol erezzuk, az ehseg altal felturbozott, medveket meghazudtolo szaglasunk reven. (Megjegyzes: a medvek szaglasa atlagban 2000-szer jobb az emberenel. Megjegyzes a megjegyzesen belul: a kutyak szaglasa 100-szor, a verebek (nem a madar, tehat ekezettel ertelmezendo), vadszkopok szaglasa pedig 300-szor elesebb a mienknel. /A szerk. he-he-he/)

A lenyeg, hogy elhataroztuk, hogy "addig is" bekapunk valamit, aztan majd csak tortenik valami.
Eloszor vettunk sult zoldseges lepenyeket, majd sult hagymas gombocokat, majd vettunk egybesult halacskakat lilahagymaval, utana egy kis csilis csirket egyazon talicska-konyhas baratunktol. Ot perc mulva kezdtuk elolrol az egeszet, tizenot perc mulva ujra ismeteltunk, harminc perc mulva pedig elhatarozasra jutottunk, felvasaroltuk a ket taliga majdnem teljes arukeszletet es diadalittasan hazavonultunk baratsagos kis family-home-stay teraszunkra.
Ezen az esten otunk vacsoraja, ugy, hogy a maradekokra mar ra sem birtunk nezni, kevesebb, mint ezer forintba kerult. Tudom, meggondolatlansag igy szorni a penzt...