Tejbetokok es a gasztronomia

Mindenhol vannak tejbetokok. Mi tejbetoknek hivjuk az igazi szerencsetlensegeket, akik vonzzak magukhoz a bajt. Itt most nem a pozitiv gondolkodasrol akarok ertekezni, de vannak olyan embertarsaink, nagy pechunkre akar utitarsnak is kifoghatjuk oket, akik beallitottsaguk, gondolkodasmodjuk reven minden helyzetbol ki tudjak hozni a leheto legrosszabbat. Negativ tapasztalataik pedig arra osztonzik oket, hogy meg gyanakvobbak, bizalmatlanabbak legyenek, mindeg felkeszulnek a legrosszabbra, szinte varjak a kovetkezo megprobaltatast es igy az rendszerint meg is erkezik.

Nekik a pohar mindig felig ures, soha nincs felig tele. Az biztos, hogy a szallodaban ok kapjak a legrosszabb szobat, nekik veszik el a csomagjuk, kiraboljak es atverik oket, nekik mindig van legy a levesukben, a soruk orokke meleg, a fogadtatsuk pedig rendszerint hideg. Mindezen dolgok persze neha barkivel elofordulhatnak, de nem okoznak torest, nem hagynak mely nyomot, barati korben meselendo anekdotakka alakulnak az ido mulasaval.

A tejbetokoket viszont, ha van egy kis eszunk, nemfaggatjuk utazasi elmenyeikrol, mert latasmodjuk es remtorteneteik altal igazi energia vampirokka valnak, minden eleterot es pozitiv energiat kiszivnak embertarsaikbol, ha csak tehetik.

S hogy ez az egesz hogy jon ide? Tegnap talalkoztam egy igazi diszpeldannyal a tejbetokok nemzetsegebol. Szerencsere nem kellett kommunikalnom vele, csak biztos tavolsagbol, a masik ettermi asztaltol figyelhettem egy ujabb remes sorscsapas kifejlodeset.

Az ettermet a Lonely Planet is ajanlja, tokeletes a tisztasag, rendezett belso kert, makulatlan abroszok, hangulatos vilagitas, allitolag a konyha is remek a maga indiai, mexikoi es olasz valasztekaval. Mikor mi belepunk, Tejbetok Ur es neje mar ott vannak, eppen el vannak foglalva a megfelelo asztal kivalasztasaval. Egy darabig keringenek ossze-vissza, majd dontes szuletik vegre, de ez sajnos egy ujabb kerdest vet fel, nevezetesen, hogy ki melyik szekre uljon. Probalgatjak a lehetosegeket es ropke par perc utan el is helyezkednek. Mi mar reg tul vagyunk a rendelesen, beszelgetunk, van idom megfigyelni, ahogy az etlapot tanulmanyozzak melyrehatoan korulbelul tiz teljes percig. Tejbetok ur most odainti a pincert es itt kezdodik a java.

Sajnos nem hallom, hogy mit mond, de elkezd magyarazni a pincernek az etlappal kapcsolatban, ugy tunik, minyha el akarna meselni, hogy melyik etelt hogyan kell elkesziteni, persze az is lehet, hogy hosszu es tartalmas eletutjarol anekdotazik, de ehhez nem kellene ramutatnia a menu bizonyos pontjaira. A moka az, hogy baratunk magyaraz es magyaraz, a pincer bologat es megdobbenten nez ki a fejebol, emberunk beszel, beszel es beszel...

Mar eltelt 10-15 perc miota monologjaba kezdett, a felszolgalo egyre csuggedtebben acsorog. Mi beszelgetunk es az eloetelt fogyasztjuk es nem hisszuk el, hogy akarhanyszor odapillantunk, Tejbetok ur meg mindig szonokol. Ennyit Jamie Oliver sem tudna egyhuzamban meselni a vilag osszes konyhajarol. Ujabb tiz perc elteltevel kovetkezik a masodik felvonas. Baratunk most ujra vegighalad az etlapon, de most minden tetelnel kerdeseket tesz fel. Szegeny felszolgalo egyre csuggedtebben valaszolgat, a nagybecsu vendeg urasag pedig sosem elegszik meg a kapott valasszal, ujabb es ujabb kerdesek firtatnak ujabb es ujabb reszleteket.

Egy ido utan a felszolgalo feladja. Vagy nagyon tele lett a toke, vagy az o angol tudasa mar nem elegendo a melyenszanto gasztronomiai diskurzus lefolytatasara, mert segitseget kerven odainti egyik kollegajat, majd szinte elmenekul. Ez lehet, hogy nagyon elhibazott lepes volt, mert most mintha az egesz szertartas ujra kezdodne az elejetol. Szonoklat- kerdes ozon- a valaszok kapcsan ujabb szonoklat. Rapillantok Tejbetok asszonyra, megereszkedett tartassal rogyadozik a karosszekben es lebiggyedt ajkakkal, merev, uvege tekintettel bamul mag ele, szemuvege egyik szarat fogai kozott tartja es mozdulatlan nemasagba dermed. Valoszinuleg nem most eloszor vacsorazik egyutt a ferjevel, tudja, hogy masfel oranal elobb nem kerul sor arra, hogy o is rendelhessen, igy most igyekszik fellelni belso bekejet. Elkepzelem, hogy az elso randevuk soran eppen leendo ura magasfoku inyencsege, gasztronomiai es gasztro-etimologiai fejtegetesei csavartak el a fejet. Biztos ki lett kepezve az evek soran, hogy melyik etelt hogyan kell megrendelni, mikor mire kerdezzunk ra furfangosan es milyen pajkos, extra kivansagokkal bombazzuk a chef urat.

Mostanra azonban megfaradt, kiegett no lett belole, ugy latom, hogy lassan elfogyasztja szemuvegenek egyik szarat, mikozben ura, csodak csodaja, meg mindig a pincert okositja.

Lehet, hogy vendeglatos a ficko!

En is meritkeztem ebben a szep szakmaban egy darabig es voltak olyan idoszakok, amikor szinte minden este kollegakkal egyutt mentunk vacsorazni valamelyik nepszeru etterembe. Igy biztosan allithatom, hogy a felszolgaloknal, ettermi vezetoknel es sefeknel kekecebb, gusztustalanabb, szorszalhasogatoan buzeransabb vendeg nem letezik, plane, ha tobben is ulnek egy asztalnal es mag adjak is egymas ala a lovat. Ok mindig mindent jobban tudnak es biztosak akarnak lenni affelol, hogy ezt masok is elismerik. Szeretnek elvezkedni abban a szerepben, hogy a vendegnek mindig igaza van, ha mar annyit alltak a masik oldalon.

Ujabb tiz perc elteltevel hihetetlen, de megszuletik a rendeles, a pincer verejtektol csatakosan, de megkonnyebbult sohajjal tunik el a konyha fele, mikozben tarsa jot rohog rajta.

Mi lassan kivegezzuk a pasztakat is, mikor is szegeny elgyotort felszolgalop visszater valamilyen hirrel, gondolom valami elfogyott, vagy csak nem lehet elkesziteni az inyenc altal ohajtott modon .

Nem akarom tovabb huzni a tortenetet, ujabb tiz perc, ujabb rendeles es vegul Tejbetok Ur es becses Neje duzzogva, csondben ulnek, utaljak a vilagot es sertodott arccal nezik vegig, ahogy mi kikerjuk a szamlat, majd jollakottan tavozunk meg azelott, hogy ok akar egyetlen italt is megkaptak volna. Nem tudom, hogy feltunt-e nekik, hogy meg elottunk erkeztek.

He-he-he...