Zaszlok a szelben (10. nap)

Elerkezett a nap! Egy 18 napos tura fenypontja. Most elvalik, hogy mit er 9 nap megfeszitett tura es felkeszules. 4540 meteren aludtunk, szokas szerint egy futetlen szobaban. Andi reggel azonnal tud indulni, mert mar elozo este, lefekveshez magara vett mindent, melyet a masnapi csucstamadas hajnalan viselni fog. Ket zokni, jegeralso, meleg nadrag, puloverek tomkelege, kesztyu es sapka, valamint raadasnak egy tomlo forroviz. Meg a fejlampaja is rajta van, hogy szukseg eseten ne kelljen a hidegben keresgelni. Bebujik a dupla halozsakjaba, majd rakerul meg ket paplan. Tenyleg nincs meleg, raadasul o mar megszokta a floridai klimat. Era remekul el van a -10 fokra hitelesitett zsakjaban, en egymasra huzok ket +10-est, aztan jon az extra takaro. Es csodak-csodaja, a magassag ellenere remekul alszunk.

Nekem azert van egy kis bajom. Hianyzik az elozo esti egerkem! Remelem, hogy valaki gondjat viseli es megeteti ma is szegenyket. Persze az is lehet, hogy meg most is a pocakjat fogva fetreng, annyit zabalt elozo este.

Hajnal van, felig meg sotet, zord sziklak meredeznek feketen. Itt 5 ora van, nalatok hajnali fel ketto. Ha valamelyikotok nem tud aludni, vagy ejszaka kisurran, ha szolitja a szukseg, remelem gondol rank. Mi gondolunk ratok...

Majdnem egy kilometert kell meg emelkednunk fuggolegesen folfele. Otezer felett jon a szokasos feeling. Egy lepesre jut egy ki- es egy belegzes. Ugy megyunk, mint egy lassitott felvetelen, megis ugy kapkodjuk a levegot, mintha a maratont futnank. Ezen a magassagon mar 50%-al kevesebb az oxigen, mint a tengerszinten, es az erzes ezt ala is tamasztja.

Csak mesz felfele. A megfeszitett kapaszkodas ismet meditaciova valik, es persze kozben pereg a sajat filmed is a csucsokat hodito rettenthetetlen hegymaszokrol. A film elmenyhez hozzasegit, hogy mikozben szinte lassitott felvetelkent araszolsz, a fejhallgatodbol folyamatosan szol a megfelelo zene. Buddha Bar, Samsara, Tibetiya, Sacred World, Himalayan Sounds stb. Tokeletes az alafestes, tokeletes a hangulat, teljesen atadod magad az erzesnek es a pillanatnak.

Egy lepes, egy ki- es belegzes, egy lepes, egy ki- es belegzes, bal lab, egy ki- es belegzes, jobb lab, egy ki- es belegzes. Zene-film, belegzes, hegycsucsok-szel, kilegzes, ahitat-lelkesedes, belegzes, szeretet-orom, kilegzes...

Egyszercsak mar nincs kulonbseg, egye valsz a zenevel, a szellel, a hegycsucsokkal, a napfennyel...

10:30 (othon 7:00) Felertunk!

Megcsinaltuk! Felertunk a csucsra minden szempontbol, fizikailag es erzelmileg egyarant.

5416 meter!

606 meterrel vagyunk az europai kontinens legmagasabb pontja, a Mont Blanc csucsa felett. A Feher Hegy alulrol pislog fel rank, mi pedig innen fentrol integetunk nektek. Mindenki elerzekenyul, az emberek egymast olelgetik, ismeretlenek ujjongva tapsoljak meg egymast, a szemuvegek mogul kicsiny patakok erednek...

Felkotunk harom zaszlot a tobb ezer kis imazaszlo koze. Harom tibeti zaszlot, hogy tisztelegjunk a nep es az orszag elott, mely mindharmunk legfobb vagya volt, megsem juthattunk el oda...

Elozo este teleirtuk a zaszlokat. Rengeteg nev ekeskedik mindegyiken. Igen... mindannyian ott vagytok. Az Erae ugy kezdodik, hogy Mate Zsuzsa, az enyem ugy, hogy Karmazsin Eva. A tobbit tudjatok, jonnek sorban a csalad es a baratok.

Most itt lebegtek a szelben 5416 meteren, a vilag egyik legmagasabb hagojan. Remelem, nem fogtok megfazni, nem vennem a lelkemre. Sokaig itt lesztek, oltozzetek fel jol!

Egerke (8-9. nap)

Befordulunk az utolso eszaki volgybe, ennek a vegen mar ott a hago, ott a nagy kihivas. A volgy bejaratanal van egy erdekes kapu. Nincs elotte semmi, mogotte sem. Csak ugy all egy nagy kapu az ut kozepen es a semmibe nyilik. Valami megiscsak motoszkal mogotte, egy lovacska. Mindenki gondosan becsukja maga mogott a kaput miutan athaladt, valahogy mindenkinek igy van rendjen, ennek igy kell lennie, nem tatonghat ott egy nyitott kapu. Ki tudja miert rogzult ez igy belenk. Szegeny paci lathatoan szeretne atjonni erre az oldalra, minden athaladonal probalkozik, megindul, azutan csalodottan toporogni kezd. Valoszinuleg sokan ugy gondoljak, hogy mi mas celja lehet ennek a keritesnek, ha nem az, hogy pont ezt a lovat a tuloldalon tartsa. Igy senki sem engedi at.

Egyszercsak sikerul neki, egy amerikai srac nem volt eleg szemfules es az elszant negylabu mar at is jutott az annyira ahitott tuloldalra, mely, tegyuk hozza, semmiben sem kulonbozik a masik resztol. Szegeny amerikai nagyon megijedt, hogy milyen galibat okozott. Szabadjara engedett egy haziallatot. Latszik rajta az az elszantsag, mellyel a kisgyerek, aki rossz fat tett a tuzre, igyekszik eltuntetni "sulyos" tettenek kovetkemenyeit, mielott meg valaki leleplezne. Megragadja a lovacska kantarjat es probalja joszerevel attessekelni a tulso oldalra. Persze szegeny pacinak esze agaban sincs visszamenni, orul, hogy vegre atjuthatott. A srac meg jobban nekifeszul, most mar teljes erejet latba veti, 45 fokban dol hatrafele, ugy rangatja a kotofeket. Az eredmeny nulla, a lovaknak tudniillik negy laba van, ezeket mind jol megvetette, egy centit sem hajlando megmozdulni. Baratunk taktikat valt, elengedi a kantarat, megkeruli az allatot es a setabotjaval jokorat rasoz szegenyke hatso felere, igy lathato ez a nepaliaktol is. Ez hatott. A joszag ugrik egyet es maris a megfelelo oldalon van ismet. Az amerikai nagyon boldog, most mar nyugodtan folytathatja turajat, sikerult mindent rendbe hoznia. El is tunik a kanyarban. En meg fenykepeket keszitek, amikor latom, hogy a szel egyszercsak szelesre tarja a kaput es a lovacska taltoskent iramodik neki a szabadsagnak.

Felkaptatunk 4100 meterre, itt fogunk ejszakazni, megdontve ismet alvasi magassag rekordunkat. Miutan szorgalmas gyerekek vagyunk, akik minden alkalmat megragadnak egy kis aklimatizaciora, teszunk egy jo ketoras setat meg vacsi elott, ezzel 4300 fole kapaszkodvan. Visszaterven orommel tapasztaljuk, hogy a fogado ebedlojeben futenek. Nem is akarhogy! Eletunkben eloszor jak-szar tuzelesu kalyhanal melegszunk! Nagyon jonak tunik a futoerteke es a varakozasokkal ellentetben semmi szaga nincs. Itt mar egyaltalan nincs elektromossag, a futoanyag a hegyoldalban hever, csak ossze kell gyujteni, kivalo modja ez a rezsi csokkentesenek es igazan kornyezetbarat.

Vacsora kozben azon filozofalunk, tobb emberrel es vezetovel is eszmet cserelve, hogy masnap milyen magassagban szalljunk meg. Van aki 4500-ra eskuszik (ez Thorung Phedi), van aki a High Camp-et ajanlja 4925 meteren. Megoszlanak a velemenyek. Nekunk egy kicsit tul nagy alvasi magassag emelkedesnek tunik a 825 meter a masodik esetben. 3500 felett az ajanlott szallas emelkedes 500 meter/nap, igy meg viszonylag jol lehet aludni. Legalabbis a lehetoseg megvan hozza. Igy Thorung Phedi biztonsagosabbnak tunik, viszont ebben az esetben masnap sokkal tobb kell a hago eleresehez. A High Camp kicsit konnyebb masnapot iger, persze csak abban az esetben, ha egyaltalan alom jon a szemedre ebben a magassagban. Nehez dontesek ismet...

Radaasul, hogy lassatok milyen cudar az aklimatizacios elet, el kell mondanom, hogy napok ota nem iszunk egy korty alkoholt sem! Ez is roppant modon megneheziti a donteshozatalt.

Probaltam egy jot aludni itt 4100-on, erre egesz ejjel egy egerrel kellett kuzdenem! Arra ebredtem, hogy valaki egy nagy kupac kavicson jarkal a szobankban. Mig kotorasztam a zseblampa utan, radobbentem, hogy ez elegge abszurdnak hangzik, de a zaj erre utalt. Vegre megvan a kis lampa, felkattintom es persze sehol senki, a zaj is rogton megszunt...

Ezt meg egy parszor eljatszottam, mire gyanakodni kezdtem, hogy a zaj talan valamifele eros ragcsalassal lehet osszefuggesben. Most mar kitartobb kutatasba kezdtem, pakolasztam a cuccainkat, mozgattam a taskakat, es hopp... egyszercsak az egyik mogul ott menekul a kis bestia! Rogton ujra el is tunt valahova. Felpakoltam a taskakat az ablakparkanyra, de tiz perc utan hallottam, hogy ez sem hozta meg a kivant eredmenyt. Futottam meg egy-ket eredmenytelen kort es vegul feladtam. Elhataroztam, hogy behodolok es magadom magam. Elokotortam a maradek mandula keszletunket tartalmazo zacsit a taskambol, addigra mar gyanus nyomok ektelenkedtek rajta, es jol lathato helyen elhelyeztem az ellatmanyt a szoba kozepen. Hatha igy vegre csondben jollakik es odebball ez a kis dog. Most mar valoban nyugodtan aludtam reggelig, amikor is tapasztalhattam, hogy az egyik csokis muzliszeletemet is felzabalta a kis halatlan bestia. Hogy tud ez ennyit magaba tomni? Eskuszom fele akkora volt az egesz teremtmeny, mint a muzliszelet, es akkor a mandularol meg nem is beszeltem, amibol hirmondot sem hagyott.

Szerencsere a harc kozben nem keltettem fel az Erat. O, bar nem irtozik az egerektol, nem hiszem, hogy egykonnyen visszaaludt volna a tudattal, hogy eppen egy ragcsalo zabalja fel az osszes holminkat!

Masnap egy laza tura Thorung Phedi-be (4540m), majd a szallas elfoglalasa utan csinalunk egy jo kis szorgalmi maszast a High Camp-be (4925m). Utkozben van szerencsenk vegignezni, ahogy a mentohelikopter tobb eredmenytelen leszallasi kiserletet tesz az orkan jellegu szelben. Valakit ismet hatalmaba keritett a magassagi betegseg es feladni kenyszerult. Nem jo erzes ezt figyelgetni itt! Vegre fent vagyunk! Itt mar rendkivuli modon erezheto a hago feeling. Korben a konyortelen csucsok meredeznek, koztuk csak egyetlen kis osveny kapaszkodik at a homezokkel tarkitott lejtokon. Nekunk allatoknak meg mindeg nem volt eleg a maszas, igy rateszunk meg egy lapattal es felkuszunk a High Camp fole magasodo kilato csucsra. A fenti sztupat mar alig merjuk korbe jarni, harom oldalon szinte fuggolegesen szakad le a hegy.

Eloszor vagyunk 5000 meteren! Yahoooooooo!

Innen pislogunk a hago fele es mar nem is tunik olyan elerhetetlennek. Holnap megkuzdunk vele! Nicsak ki maszik itt fel egyszercsak! Megerkezett az angol Chris is!

Egyre magasabbra vagyunk, egyre tobbet es messzebbre akarunk trekkelni, most mar semmi sem eleg! Valoszinuleg orokre fuggove valtunk. Nem hiszem, hogy sokaig ki fogjuk birni kemeny turak, nagy magassagok es a vilag legmonumentalisabb hegylanci nelkul. Teljesen el vagyunk veszve!

Ice Lake (7. nap)

Masnap, csak ugy magan szorgalombol es persze az akklimatizacio vegett, felmaszunk a 3540 meteren fekvo Manangbol az Ice Lake-hez, mely 4600-on terul el. Ez olyan emelkedes, csak meg magasabbrol indulva, melyet az indiai si-szafarinal tettunk meg a Kothi Peak fele haladvan. Most mar nagysagrendekkel jobban birjuk az ilyen mokakat, mint akkoriban. Csodalatos az emberi szervezet alkalmazkodokepessege, hogy igy ra tud hangolodni egy tevekenysegre alig nehany nap alatt, valamint az altalanos kondicio is ugrasszeruen novekszik (persze atlag napi hat orat edzunk tisztan). De vajon, hogy van ez az akklimatizacios dolog? Folmegyunk, lejovunk es mar at is alltunk egy magasabb szintre. Mitol? Mi kattan at az emberi szervezetben, hol van ez a kis rejtett kapcsolo? Talan ha rabukkannank, akkor maszas nelkul is atkattinthatnank! he...he...he...

En azt hiszem, egesz jol birom, na nem mintha barkivel is versenyezni akarnek, csak magamat akarom legyozni /hu de nagy szavak! :-)/, es orulok minden egyes kis nyertes csatanak, mint majom a farkanak. Erre jonnek szembe a nepaliak strandpapucsban, faronkokkel, helyesebben fogalmazva villanyoszlopokkal a hatukon es szaladnak lefele, vagy eppen felfele! Erthetetlen a teherbiro kepesseguk, de az biztos, hogy ezek nelkul a porterek nelkul itt semmi nem lenne ebben a volgyben.

Miutan sokat sielunk, azt hittem, hogy tudom, hol van a novenytakaro felso hatara, illtve az orok ho szintje, de tevedek. Itt egeszen mas a helyzet, mint Europaban. 4200 meter magasan zoldello, fuves reteken setalgatok, a szemkozti oldalon pedig boszen nonek a fenyofak meg 4000 kornyeken is. Ez a deli oldal, itt az elso kosza hofoltocskakat 4600-nal erjuk majd el.

Egy kihalt, felig romos yak pasztor falucskan haladunk keresztul. Azon gondolkodom, hogy esetleg helyre pofozhatnank az egyik hazikot, felkoltoznenk ide egy kicsit. Nem lenne rossz, bar a kilatas nem tul fenyes, csak a fel Himalaya latszik mindenhonnan.

Felerunk a tohoz. Ez maga a csoda! A kristalytiszta kek viz nehol turkizbe hajlik, a szelfutta kis hullam redokon ket vizimadar ringatozik, hogy kerulnek ezek ide? Egy kis fennsikon vagyunk, a volgybe innen mar nem lehet lelatni, termeszetesen sehol senki. Elottunk az Annapurnak (II, III, es IV), valamint a Ganggapurna, a to tuloldalan, a hatunk mogott pedig a Chulu East ragyog a napsutesben. Mikozben a Himalayaban egy gyonyoru gleccserto partjan setalok, a Himalaya cimu albumrol hallgatom a The Lake (a to) cimu szamot. Hat kell ennel tobb?! Nekem biztosan nem, mar megint nem tudnek megszolalni a gyonyorusegtol.

Ezen a reggelen az idojaras is kitesz magaert. Lehet, hogy Annapurna es Ganggapurna kiralynok intezkedtek a tiszta latasi viszonyokrol, mert szerettek volna jol megnezni maguknak, hogy mit fog itt ossze szerencsetelenkedni, esni-kelni ez a ket balfek, akik egy teljesen lapos orszagbol idejottek okoskodni.

A to melletti kis epulet romnal - lehet, hogy szentely volt valamikor-, talaltam egy yak koponyat. A Kukac azonnal elkobozza tolem es vad fotozasba kezd. Mai temaja a koponya es a viztukor viszonya egymashoz. Egyszercsak megjelenik egy nagy yak csorda. Remeljuk nem akarnak elegtetelt venni ezekert a fotokert. Nem, egyelore hal`istennek ugy tunik, hogy ezek a megtermett tehen meretu, hosszu szoru, nagy szarvu joszagok elegge be vannak tolunk rezelve, nem is nagyon tudjuk kozelrol fotozni oket. Persze az is lehet, hogy meg soha nem lattak nagyra nott, ket labon jaro citromokat. Igy festunk ugyanis az esokabatjainkban.

A tuloldalon, a tavat taplalo kis patak partjan eletunk egyik legjobb piknikjet koltjuk el. Termeszetesen a helyszin is onmagaert beszel, de az eleseg sem hagy semmi kivannivalot maga utan. Igazi feher cipo (mely nagy kincs itt a volgyben), yak sajt, fott tojas. Nyami! A vegen az egeszet jofele gleccservizzel oblitjuk le! Ez az elso viz egesz eddigi utunk soran, melyet nem a boltban vettunk, es nem is forraltunk fel, es nem is raktunk bele fertotlenito tablettat. Csak ugy jon, csak ugy itt van, csordogal a gleccserbol lefele, mi meg szomjunkat oltjuk vele. 4600 meteren mar megengedhetjuk magunknak ezt a luxust, a legszigorubb egeszsegugyi hatarertek is maximum 4500 meter.

Alighogy megettuk kenyerunk javat, valaki feltunik a szemkozti parton. Ki mereszeli megzavarni ezt a meghitt pikniket? Lefogadjuk, hogy Chris az! Na persze nem en, hanem a masik Chris, az angol DHL sofor, akivel a tura soran minden falu minden vendeghazaban, az osszes teaarusnal, a legeldugottabb tavaknal es minden egyes felreeso osvonyen, az isten-hata-megett is allandoan osszefutunk. (Ez kesobb is pontosan igy folytatodik -a szerk.)

Ismet nagy az oromkodes, keszulnek a ket sarga, egy kek jellegu fotok legkedvesebb tavacskanknal.

Visszafele a masik uton, Braga fele ereszkedunk le. Itt legalabb latszik valami osveny fele, amit felfele jovet hiaba kerestunk. Ez jelentosen megnehezitette a maszast. Amikor alig tudod mar felemelni a labad, akkor nem kellemes azt keresgelni allandoan, hogy eppen hova tudod ujra lerakni. Erre jobb az ut, kevesbe meredek, viszont hosszabbnak tunik. Konkretan rohad le a labunk mar. Arra gondoltunk, hogy lefele benezunk a bragai buddhista monostorba, ahol eppen egy ijasz fesztival zajlik. Borzalmasan erdekelne a dolog, de ugy suvitunk el a monostor mellett hazafele, hogy meg csak ra sem pillantunk. Ha egyszer megallunk, tobbet el nem tudunk indulni a mai nap folyaman.

Kemeny dolog a hegymaszo elet. Alig varod, hogy elerd a menedeket. Beesel a fogadoba, veged van, mint a botnak. Nincs futes, sokszor meg langyos viz sem folyik a csapbol. Fagyoskodsz egy bortoncella szepsegu zuhanyzo-wc-ben, majd folytatod ezt a tevekenyseget a huzatos jegverem szobadban. Azonban igy is fantasztikus erzes az egesz, az ilyen napok mindent megernek.

Lama a konyhaban (6. nap)

Tegnap Upper Pisangban aludtunk. Nem ez volt betervezve, vezetoink a 100 meterrel lejjebb fekvo Lower Pisangot szantak nekunk, de mi nyughatatlan lelkek termeszetesen feljebb masztunk es innentol kezdve nem engedett el minket ez a kis falu, a vilag egyik legedesebb faluja. Teraszunkrol figyelhetjuk a szemkozti hegylancot, melyet tekintelyes resztvevok femjeleznek: Annapurna II, III, IV, es Ganggapurna. Jo kis csapat!

A kis telepulest mintha egy idoutazas reszeseikent latogattuk volna meg. Semmi sincs, ami a XXI. szazadra emlekeztetne, sot, ha jobban megfigyelem a kornyezetet, akkor ra kell dobbennem, hogy valoszinuleg ket-haromszaz evvel ezelott is pontosan ugyanez a kep fogadott volna. A helyseg folott egy buddhista templom, kis monostor koronazza a domb tetejet. Felmaszunk, fenykepezkedunk es elvezzuk ahogy a tokeletes csendet csak a szel pergette imazaszlok ropogasa tori meg. Sajnos a templom zarva van. Most is ervenyes azonban, hogy aki keres, az talal is. Fel ora mulva kiderul, hogy a Lama eppen hazigazdank konyhajaban imadkozik!
-Mit keres eppen a konyhaban?- kerdezzuk.
Kiderul, hogy vendeglatonk egyik lanyanak a szuletesnapja alkalmabol probal aldast hozni a csaladra. Nosza, rogton meg is nezhetjuk a templomot, igaz, a Lamat tovabbra is nelkuloznunk kell, hadd imadkozzon szegeny, egyik fia nyitja ki nekunk az epuletet. Mecsest gyujtunk, csondben ucsorgunk, majd pajkos gyerekek modjara vegigpiszkaljuk az osszes hangszert, persze "csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja...". A hatalmas dob, cintanyer, es az elmaradhatatlan gongok, de jo lenne ugy igazan nekik veselkedni egy kicsit!

Upper Pisang-bol a felso, nehezebb, meredekebb utat valasztjuk a tovabbindulaskor. Jo lesz ez egy kis intenzivebb edzesnek, raadasul az akklimatizacionkat is elosegiti, ha feljebb kapaszkodunk, aztan egy kicsit ujra leereszkedunk az alvashoz. Ez a dontes sem bizonyult elhibazottnak, megint azt kell megallapitanom, mint oly sokszor mar, hogy "ez az ut eddigi legszebb resze". Upper Pisang, Ghyaru, Ngawal olyan falvak, hogy a National Geographic fotosai sargulnak az irigysegtol (mar amelyik meg nem jutott el ide, he-he). Ezekre a helyekre nem lehet csak ugy eljutni. Hiaba fizetsz be barmely utazasi irodanal, a labadon kivul legjobb esetben egy szamar hatan tudnak elszallitani. Itt nincsenek buszos turistak, mivel nincsenek buszok sem, nincs vasut, nincs auto es motor, mert nincs ut sem, nincs semmi, csak az orias hegyoldalakon kanyargo vegtelen osvenyek. Ezeket azonban csak ket talpra, vagy negy patara terveztek, mast nem turnek meg magukon. Barmelyik iranybol jossz, esetleg repulovel akarsz csalni egy picit, ez akkor is ot napi jarofoldre van minden civilizalt kozlekedesi eszkoz hatotavolsaganak vegetol. Ide legalabb ot napon keresztul kemenyen kell kutyagolni. Felremlik a mondas, hogy "Aki dudas akar lenni, pokolra kell annak menni!" De megeri! Mindenkeppen megeri. Szinte senki sincs itt. Meg azok kozul is, akik velunk egyidoben jarjak az Annapurna kort, kevesen valasztjak ezt a kiterot. Itt teljesen haboritatlan az elet. Az a nehany helybeli, aki itt el, valoszinuleg a hazak belsejeben teszeget-veszeget, vagy eppen fent van a hegyek kozott a yak csordaval. Csak neha bukkan fel egy-egy neni, hogy vigigporgesse az imamalmokat, majd a falu kutjanal jeghideg vizben mosakodjon, mikozben szuntelenul kantal valami dalocskat, lehet, hogy eppen egy imat.

Vegtelenul nyugodt, teljesen haboritatlan az elet. Mi is inkabb a kozos kutacskanal mosakszunk egy gyorsat, hangulatosabb, mint a vendeghaz zuhany cellaja, feltoltjuk a kulacsokat, azutan elidozunk meg egy picit az egyik padon. Felvaltva szemleljuk a Himalayat es a jatszadozo kecskegidakat.
Elont minket az erzes, hogy ezeket a helyeket kerestuk oly nagyon, ezeknek a latvanyatol szisszentunk fel a tv kepernyoje elott, ezek szerepeltek nepali es tibeti almainkban es most itt vagyunk eloben, ez a kezzel foghato valosag korulottunk.

Mar reg kialalkult mindenkinek a sajat ritmusa es stilusa a gyaloglas teren. Kulon-kulon megyunk, neha bevarjuk egymast, egy-egy foto, vagy tea erejeig ujra osszeallunk, egyebkent pedig mindenki elvezi a teljes maganyt. Ez mar masrol szol, mint egy sima kirandulas, a trekking lassan meditaciova alakul at. Mesz-mesz, egyik lepes a masik utan, kilegzes, belegzes, ki-leg-zes, be-leg-zes, egy ido utan mar csak erre koncentralsz. Egyenletesen lelegzel es egyenletesen ver a szived fuggetlenul attol, hogy milyen utemben lep a labad, hogy felfele, vagy lefele visz az ut, hogy hova kell ugrani eppen. Ez most teljesen kitolti egesz valodat, az ut, a haladas, a tempo, es lassan eltunik elmedbol minden folosleges tartalom, nem marad mas csak a nyugalom es a jo ertelemben vett uresseg, amely majd beszippant valamit. Egyszercsak onkentelenul megindulnak a kepek es a gondolatok-erzesek. Elindult a meditacio, a tura es a gyaloglas egy magasabb szintre emelkedett.

Az Istenno Tukre (5. nap)

Kezd osszeszokni a tarsasag is, lassan mindenkit ismersz, aki veled egy idoben nyomja a trekket, hiszen valoszinuleg egyazon falvacskakban szallunk meg, sokszor ugyanabban a vendeghazban. Osszeallnak a duma es kartyapartik is. Jol belehuzunk minden ejszakaba! Igyekszunk nem lefekudni nyolc ora elott, de ez nem mindig sikerul... he...he...he...
Meg vagytok lepodve, igaz? Ha elmeselem a napirendet, maris erthetobb lesz egy kicsit, ugyanis minden nap igy telik:
6:00 ebreszto. Nekem, mert a csajok mar reges regen fent vannak.
6:30 reggeli.
7:00 indulas, kalandra fel. Innentol kezdve masfel-ket orat kutyagolunk, 20 percet teazunk, azutan ujra kutyagolas, ujra teazas, ujra kutyagolas.
11:30 korul ebed, azaz a Malac teletomi bendojet!
13:00 es 15:00 kozott megerkezunk a kovetkezo szallashelyunkre, a terpviszonyoktol es allapotunktol fuggoen.
Innentol kezdve nincs mas dolgunk lefekvesig, mint:
-levenni a bakancsot es a zoknit, valamint anyazni a fajdalomtol.
-szetesett atomjainkat ujra emberi formaba rendezgetni.
-naplot irni (neha ez a legnehezebb, a faradtsagtol csak nezel ki a fejedbol es egyaltalan nincsenek gondolataid)
-vacsorazni es iszogatni
-esetleg egy kicsit csevegni, vagy kartyazni
-ezutan jon a lefekves (altalaban 20:00 korul), melyet alig birunk kivarni

Es eljott egy ujabb nap. Errol a naprol azonban nehezen fogok tudni irni. Ketszer dontottem meg a sajat rekordomat, ketszer mondtam azt, hogy ez a leggyonyorubb dolog, amit valaha eletemben lattam. Ma mindharman beszamoltunk arrol, hogy volt olyan pillanat, amikor konnyeink csorogtak.

Maszunk es maszunk, kozben figyeljuk a valtozo, es szokas szerint ezernyi szepseggel kecsegteto tajkepet. Elerunk egy ujabb fuggohidhoz, itt a folyon atkelve befordulunk a felso, kelet-nyugati iranyu volgybe. A hid kozepen megallok egy pillanatra, hogy korbekemleljek, megfordulok es teljesen letagloz a latvany! Itt mondom eloszor a nap folyaman, hogy nem lattam meg ilyen szepseget. Ez mar nem egyszeru szepseg, ez egy szentely, egy templom, talan minden templomok legszentebbike. Mi lehetne szentebb mint az erintetlen Anyatermeszet a maga leirhatatlan, megfoghatatlan, mindent elhomalyosito tundokleseben, ahogy minden iranybol korulvesz, atolel, lagyan elringat a karjaiban. Ha pedig templomban vagyunk, akkor illik maskepp viselkedni egy kicsit, igy elhagyom az eddig megszokott, unalomig ismetelt, elcsepelt jelzoket, mint elkepeszto, hihetetlen stb. Nem is lennenek meltoak a helyszinhez, igy csak a puszta tenyekhez ragaszkodom.

A Swargadwari hid kozepen allok, alattam a Marsyangdi fut tova a sziklak kozott. A lepeseim, melyeket utoljara tettem a megtorpanas elott, meg sokaig visszhangzanak a hid szerkezeteben, fel-ala ringatozom. A ket volgy talalkozasanal "L" alakban terul el a Swargadwari Danda, az a sziklakolosszus, melyet eppen csodalok. En most nagyjabol 3000 meteren acsorgok, a sziklaperemek pedig tobb mint 4500 meterre nonek korulottem. Masfel kilometeres magassagra emelem tekintetetmet, hogy befogadhassam a latvanyt teljes egeszeben. Az egyik oldalon majdnem teljesen fuggoleges a fal, az "L" betu masik szaraban pedig meredek csuszdakent siklik a volgybe es szinte teljesen sima. Mintha orias kezek fenyesre csiszoltak volna a feluletet. Ezen az oldalon ho koronazza a peremet, mely eppen olvadozni kezd a nap egyre erosebb sugaraitol, igy az ezernyi kis vizfolyas osszeall es egy majd negyzetkilometernyi feluletu tukrot hoz letre a sziklafalon. Nem tudom rola levenni a tekintetemet. Mikozben tovabb setalok, tobbszor meg kell allnom, hogy ujra es ujra rapillanthassak. A hid utan az ut egy fenyoillattal lenyezteto kis erdosegen vezet at, itt kivalasztok egy alkalmas kovet es leulok egy fel orara. Innen is jol latszik a fal es a tukor, meg nem tudtam elengedni oket.
Vajon kie lehet egy ilyen hatalmas tukor? Lehet, hogy a hegyseg kiralynoje, Annapurna istenno rendezgeti benne rakoncatlan hajfurtjeit a felkelo nap elso sugaraiban? Vagy esetleg ez a Fold Anya furdoszobaja? Ki tudja...

A fel oras merengesbol felriadvan eszlelem, hogy lassan indulni kellene. Nyakamban ott log egy medal Buddha szemevel es az "Om Mani Padme Hum" felirattal a tibeti iras szerint. Utkozben vettem az erdoszelen meghuzodo arustol, akit egyszercsak megpillantottam seta kozben. Kenytelen voltam venni valamit, hogy erre a helyre emlekeztessen. Hirtelen belem hasit a felismeres, hogy muszaly, hogy a Kukacnak is legyen egy ilyen, igy rohanok visszafele, mielott meg o beerhetne. Feluton termeszetesen belebotlok, meg van rokonyodve, nem erti miert rohanok az ellenkezo iranyba. Valami badarsagot makogok, hogy dolgom van, meg ilyesmi es rohanok tovabb. Meg hallom ahogy utanam kialt:
-Csak fel ne massz valamire, te ostoba Malac!

Az arus is epp ugy meg van dobbenve mint a Kukac. Idokozben elkeszitette kis szabadtuzes ebedjet, eppen azt kanalazgatja mikor ra torok. Eloszor szigoruan mereget, azt hiszi, hogy vissza akarom cserelni a lancot. Nagy sokara megerti, hogy meg egy pontosan ugyanilyet szeretnek. Lezajlik az uzlet es mar rohanok is tovabb. Azt hiszem, meg sokaig nez utanam. Ki lehetett ez az erdobol idorol-idore felbukkano amokfuto kobold. Vegul is mindegy, a lenyeg, hogy ket lancot is elvitt a bolondja...

Lendulet (3-4. nap)

Most mar kohazakban alszunk! Nagyon takaros kis szobaink vannak, bar a takarosrol valoszinuleg sokaknak mas lenne az elkepzelese.Linoleum padlo es ket priccs, ennyi, de ez eleg is, ha esetleg neg tiszta is, az kesz fonyeremeny. Persze mit varhat az ember fejenkent 100-150 forintert? De ne irigykedjetek, mert nem ilyen olcso am itt az elet! Egyre jobban nyilik az ollo az etel-ital es a szallas arak kozott. Igaz, hogy a szoba 100 forint per abrazat, de egy uveg sor mar 720 forintot kostal, mely otthon sem keves, itt pedig egy tetemes vagyon. Persze, tudom, igyunk vizet inkabb! Tesszuk is egesz nap, mert itt napi 4-5 liter folyadek bevitele elengedhetetlen. A palackos asvanyviz azonban a sor mintajara dragul, ahogy tavolodunk a civilizaciotol, es a forralt folyovizet sem ingyen adjak, sot! A jo kis viztisztito tablettank huz ki minket a csavabol, raadasul mellekize is alig van. Ugy megszoktuk, hogy otthon is ezt fogom mindenbe belehajigalni!

Ma ket hotel kozott buzgon valogatva en neztem az egyiket, a csajok pedig a masikat. Kozepen talalkozvan beszamoltam arrol, hogy en mit lattam: "Gyerekek ez nagyon fasza! Olyan mint egy odon, szaz eves hegyi kunyho, fa padlo, fa butorok, oreg mallo falak, nagyon edes!"

Vegul ezt valasztottuk es a vezetoink is biztositottak, hogy ez egy jo valasztas, mert ez egy szep uj szalloda!
-Mi van?- kerdeztem-Ez legalabb szaz eves lehet!
-Dehogy! Tavaly epult!
Hat ilyenek a felkapott hotelek az Annapurna korul.

Ket segitonk van. Egy porter, azaz teherhordo es egy porter-guide, aki valamennyit cipel is, de felig inkabb vezeto, es valamennyire meg angolul is beszel. Mar amennyire beszel...
Egy porter kb. 10 dollarba kerul naponta es max 25 kilot illik raakasztani, egy porter-guide 15 dolcsit kostal es 10-15 kilot hurcol. Kerhetsz guide-ot is, aki jol beszel angolul, de az sokkal dragabb es tojik cipelni barmit is a sajat cuccan kivul.
Tehat mi 25 dolcsit perkalunk a ket emberunknek naponta. Egyelore egy centje sem vesz karba (kesobb ez valtozik - a szerk.), a cipeles es utmutatas mellett egesz nap korulugralnak minket. Az osszes etteremben es szallashelyen intezkednek, minden kivansagunkat igyekeznek valora valtani, ok szolgalnak fel nekunk, es lesik minden gondulatunkat. Ket furcsa kis ficko, egy testverpar. A kisebbik a porter-guide. Vele talalkozni akartunk az irodanal, mielott fizetunk ertuk. Szegeny annyira izgult, hogy ossze-vissza makogott az elso meetingen, valamint lathatoan jobban izzadt, mint az egesz eddigi tura alatt barmikor. Annyira megsajnaltam, hogy mondtam a csajoknak, majd en cipelem a cuccokat, ha szegenyek nem birjak. Persze rogton nekem estek, hogy felejtsem el, meg hulye vagyok, meg minden ilyesmi! De elottem all egy ember, aki otven kilo, es a testvere sem sokkal tobb. Az egyikojuk majdnem husz kilot fog cipelni, persze meg igy is rendesek vagyunk, hogy a 25 kilot nem hasznaljuk ki, en meg itt allok, a nagy marha feher ember, es egy kb. 5 kilos zsakkal fogok szambazni!
Jojjon a tudomany, kitalaltam egy kepletet, amellyel igazolhatom magam:
Porter 50 kilo + csomag 20 kilo = 70 kilo
en 90 kilo + csomag 20 kilo = 110 kilo
Tehat loszar! Sokkal egyszerubb a porternek cipekednie, mint nekem. O igy negyven kiloval kevesebbet cipel, mint en tennem. Persze, hogy o konnyen ugral!
Nem, kedves barataim, nem akarom hallani a keplet cafolatat!

A viccet felreteve, ok egesz eletukben ezt csinaljak, hozza vannak szokva a teherhez, a magassaghoz, az oxigen hianyhoz es a huzos terepekhez. Akkor is le a kalappal az osszes porter es vezeto elott! Van egy remek nepali sor, az Everest. A jubileumi kiadas cimkejen egy fenykep, mely a Kiralyi Foldrajzi Tarsasag (London) tulajdona. A fenykepet Edmund Hillary keszitette, de nem o van rajta. Tenzing Norgay all az Everest csucsan 1953 majus 29-en. Ember meg soha nem allt ott. Kezeben negy zaszlo: Nepal, Anglia, India, Egyesult Nemzetek. O is "csak" egy guide volt, egy vezeto, egy sherpa, de nelkuluk itt senki nem jut sehova.

Nem panaszkodhatunki, nem birjuk rosszul a dolgot. Sokszor messze megelozzuk a portereket is, persze kozben ok cipekednek, de akkor is, ez nem egy rossz teljesitmeny. Sokszor sportot uzunk a sebessegbol, neha mar szinte rohanunk. Meg lehet figyelni a szallashelyek kornyeken, hogy ki honnan es mikor indul. A csoportok nagy reszere jocskan raverunk. Nem is ertem hogyan. Honnan jon most ez a kondi? Igaz, hogy trekkeltunk es sieltunk Indiaban, itt raftingoltunk stb., de megis erthetetlen. Valahogy most nagyon megy es ez rettento jo erzes. Biztos, hogy segit abszolut lelkesultsegunk, a fantasztikus kornyezet, a taj megdobbento valtozatossaga, a csodalatos ido. Ez mind-mind energiat pumpal belenk es szinte repulunk, messze tulteljesitve a napi adagokat. Ez pedig tovabb doppingol mindannyiunkat. Egyre tobbre torekszunk.
Persze most nagy az arcunk, hu de faszak vagyunk a harmadik nap vegen! Majd meglatjuk, hogy mi lesz kesobb. Tudom, az elozo sorok esetleg nagykepuen hangzottak, de en nem gondolom, hogy mi barmilyen nagy dolgot vinnenk itt vegbe, egyszeruen turazunk a sajat oromunkre. Mindossze jol esik, hogy jobban megy a dolog, mint amire szamitottam. Ennyi az egesz. Nem versenyzem senkivel, csak sajat tunyasagomat probalom legyozni.

Ismet remekul aludtunk. Felebredtem, kinyitottam a szemem, moccantam egyet a halozsakban es csak ugy megszokasbol, almosan kipillantottam az ablakon. Banggggggggggggg! Mint akit fejbe vagtak! A kornyezo hegyek meg sotetek voltak, de mogottuk a felkelo nap fenye narancsos rozsaszinure pingalta az Annapurna II es a Lamjung Himal csucsait.
-Jo reggelt kedves Krisztian- mondta az Annapurna II (7937 meter)
-Legyen egy ujabb gyonyoru napod Nepalban- mondta a Lamjung Himal (6983 meter)
-Vazze...- mondtam en... (sokaig kerestem a megfeleloen kedves es intelligens valszt, azutan ez jott ki!)

Elozoleg kicsit nagykepunek mutatkoztunk a teljesitmenyunkkel kapcsolatban. Ma reggel nekifeszultunk az ujabb meredelyeknek es ugy tunik, valami porszem kerulhetett a gepezet fogaskerekei koze. Nem ugy megy a dolog, mint ahogy elvarnam! Az izmokkal egyelore nincs baj, de az izuletek es csontok, foleg a labfejemben es kornyeken, az ejszaka folyaman mintha helyet csereltek volna egymassal, biztos, hogy nem a jo helyen vannak! Az is lehet, hogy egyszeruen berozsdasodtam ebben a paras idoben. Beletelik egy oraba, mire a rozsda lekopik es ujra minden rendesen mukodik. Mindenesetre visszaveszek az arcombol egy kicsit a tovabbiakra nezve!

Nem allunk meg ebedelni, mert reggel 10-re odaerunk a kijelolt helyre, es a nepali ebedidore egyelore nem all ra a gyomrunk. Belehuzunk meg egy picit es 12-re elerjuk ejszakai szallashelyunket. Nem banjuk... Levesszuk a bakancsokat es darabokra hullik a labunk. Jo is, hogy megalltunk, mert allitolag ebben a faluban van internet kavezo. Yahooooooo! Tudunk egyet uzenni nektek! Elindulunk felfele a faluban, kozben vegigporgetjuk a foutca mind a 111 db imamalmat. A kis hidacskan athaladvan eszlelem, hogy van egy edes vizi imamalom is, a furge patak hajtja nagy boszen. Jopofa az internet kavezo, fabol van itt is minden, csakugy mint a szobankban. Mindketto egy alpesi hutte belsejere hajaz. Csoda, hogy van itt net, de meg is kereik az arat. En tiz percet voltam, az Era tizenhatot. Az osszeg, amelyet fizettunk, fedezi egy ember nyolc napi szallasat!

Vagjunk bele (1-2. nap)

Kinyitom a szemem... felettem a nap felenken bujkal a felhok kozott. A hatamon fekszem, erzem ahogy a nagy, meleg szikla puhan alamsimul. Pocakomon a Kukac nyugtatja a kis buksijat. Kicsit megemelem a fejem, hogy rapillanthassak a labaim elott elzudulo Marsyangdi-ra. Tele van elettel ez a folyo... szinte csak zugokbol all, barmerre jarsz hallod a dalat. A folyovolgyet korulolelo hegyek egymas mogotti vonulatai, mint egy szinskala pasztellzoldjenek az arnyalatai vesznek bele a paraba. Forgatom a fejem, nem latok ember alkotta targyat semerre. Mindenutt csak a termeszet maga.

Semmi dolgunk nincs.
Letudtuk az Annapurna Circuit elso napi adagjat. Innentol kezdve heverunk a folyoparton, irogatunk, kartyazunk, eszegetunk es iszogatunk, valamint a vezetonkkel atvesszuk a holnapi utvonal reszleteit. Mas dolgunk nincs, es szerencsere nem is lehet. Itt nincs telefon, nincs internet, nem lehet ugyeket intezni, sem shoppingolni, nincs hova menni a folyoparton kivul.
Nincs mas, csak az itt, csak a most!

Raadasul meg buszkek is lehetunk magunkra, ragyogo a temponk, legalabbis eddig. A hegyek kozott nem kilometerekben merik a tavolsagot, hiszen a terep nehezsegi foka olyan valtozatos, hogy az egyszeru tavolsag szamitas csak hasznavehetetlen informacioval szolgal. Orakban merunk, valamint napi jarofoldekben! Bizony, mint a mesekben, kalandregenyekben es western filmekben! Eddig az elore kalkulalt idotartamok 70-75%-a alatt letudtuk a tavokat!
Van is arcunk rendesen! Ide nekunk a vilag osszes hegyet, hadd szaladjunk fel rajuk meg reggeli elott! Roppant kivancsi vagyok, hogy nehany nap mulva hogyan nyilatkozunk majd.

A Pokharabol velunk buszozo izraeli csoport csalashoz folyamodott, a tura elso nehany orajat, ameddig meg vezet "ut", azt busszal tettek meg. Micsoda kispalyas csapat! he...he...he...
Raadasul szetrohogtuk mindenunket, mert haromszor eloztuk meg a buszt gyalog! Ez koszonheto egyreszt az utnak csak nagy eufemizmussal nevezheto sziklas, vizmosas-szerusegnek, masreszt annak, hogy a helyi jaratok minden bokornal megallnak, hogy az uri kozonseg fel- es leszallhasson. A vilag egyik legrohejesebb felirata a busz hatuljan talalhato:
"Manang Express"!
Eloszor is ez az "ut" el nem juttatja ot Manang-ig, hacsak az utasok a vallukra nem veszik, masodszor pedig az expressz kifejezes talan enyhe tulzas a 8-10 kilometer per oras atlagsebesseg ismereteben. Gondolom a jarmu tulajdonosai ismerhetik a felirat olvastan fellepo reakciokat, mert kicsit lejjebb meg egy tabla: "Fuck You!"

Lassan felkelunk a folyoparti sziklakrol es felszaladunk a "hotelbe" vacsorazni. A haromagyas lakosztalyunk es maga a hotel foepulete igencsak takaros, bar hianyos szerszamkeszlettel harminc perc alatt kulonbet barkacsolnek. Ez azonban utanozhatatlan bajt kolcsonoz az egsznek. Kiszamoltam, hogy amennyiben minden egyes nap tele vannak, akkor a szobaarak alapjan a szalloda havi 600 dollart forgalmaz! Vauuuuuuuuuuuuu!
Ebbol mar csak a rezsit es az alkalmazottakat kell kifizetni. Persze a vendeglato egyseg, mely egy sufnibol es nehany kerti asztalbol all, viszi a hatan az egesz vallalkozast. Egy uveg sor pontosan annyiba kerul, mint harmunk szallasa. Ez persze nem jelenti azt, hogy kulonosebben draga lenne a sor!

Mindenki nagyon kedves, alaposan korulugralnak minket, remek a kajcsi is. Itt allhatnanak sorban csabito ajanlataikkal a nagy lancok, mint Sheraton, Radisson, Coralia, Hilton, Kempinski, Meridien es az osszes Four Seasons, en most innen semmi penzert nem mozdulnek!

Masnap mar kemenyebb a menet, felmaszunk egy szintre, hogy meg melyebbre lemaszzunk, azutan ismet fel. Sziklakon ugralunk, patakok felett egyensulyozunk, kapaszkodok, meredelyek, sziklak pereme. Hogy ujra ismetelgessem a mar unalmas tajleirast, egymast valtjak a soha nem latott magassagu sziklafalak, a szazmeteres vizesesek, a vad vizek felett ivelo fuggohidak es mi mar szinte meg sem allunk, elo sem vesszuk a fenykepezogepet. Mondhatnam azt is Pittike szavaival elve, hogy mar fekve hanyunk a vizesesektol, a kanyonoktol es a fuggohidaktol! Persze nem igy van! De ennyi szepseget egyszeruen nem lehet lefotozni, nem lehet megorokiteni. Keves a digitalis technika, keves a papir es a tinta, keves a szo, csak az erzes marad, az az atadhatatlan, na es persze a tulcsordulo sziv.
Es szinte meg sehol sem jarunk! A masodik nap telt el a tervezett 21-bol es hol van meg az Annapurna 8091 meteres csucsa, vagy a Thorung La hago a maga 5416 meterevel. Megis, ez mar itt az edenkert maga. Ma esti menedekunk kis ettermi asztalanal irom ezeket a sorokat. Kinezek az ablakon, a vizeses (igen, megint) pont a szemem magassagaban kezdodik a tuloldalon, onnan veti bele magat a ketszaz meterrel alattunk hompolygo folyoba. Mindenhol sziklafal, sziklafal es sziklafal. Ki kell hajolnom, ha latni akarom az eget. De megeri a latvany, olyan, mintha a paraba veszo csucsok es peremek kozvetlenul a mennyeket tartanak itt a lenti edenkert felett. Nem fer bele a kameraba, se a szivembe!

Na de lepjunk tovabb, mert mar magamtol is emelyegni kezdek, pedig csak leirom, amit latok.
Ma eltuk at eletunk egyik legkomolyabb teriszonyat. A szakadekok peremen mar otthonosan mozgunk, kiallunk a fotokhoz, legalabbis az Andi meg en, persze csak akkor, ha a Kukac eppen hagyja. De ez most mas volt.
Sajnos elkezdtek epiteni az utat a volgyben Manang fele -meg jo, hogy idejeben jottunk erre az erintetlen tajra-, es ez azzal jar, hogy oriasi darabokat robbantanak ki a sziklafalbol, majd jonnek a kotorok a kalapacsokkal es kifaragjak a maradekot. Botladozunk a kofejteseken a magasban, egyszercsak elerkezunk egy ponthoz, ahol megallitanak, mert eppen elottunk, a fejunk felett bontjak a hegyet. Tiztonnas darabok potyognak kavicskent a melysegbe. Varunk, varakozunk es egyre jobban remeg a labunk. Most meg egy kenyelmes ket-harom meter szeles peremen allunk, de elottunk, ahol fent bontanak, egy 50 centimeteres kis atjaro lathato. Bal oldalt a fuggolges, sot kifele hajlo sziklafal, jobb oldalon pedig... nem is tudom, egyelore nem akarunk lenezni... a fuggoleges fal folytatodik lefele a folyoig. Tulzas nelkul 300 meter a melyseg alattunk.

Balra fal folfele, jobbra szakadek lefele, kozte az a bizonyos 50 centis perem, rajta a felulrol hullott tormelek, amelyen bizony neha el-el csusszanhat a cipo! Csak ot meter, ennyit kell rajta megtenni, de most nem lehet hibazni. Le nem nezhetsz, de a labad ele sajnos muszaly, nem csuszhatsz meg, nem lephetsz melle!
Csak ot meter! Soha nem lattam meg ilyen hosszu ot metert! Nincs mas ut, menni kell.
Szemellenzo kellene, csak a labunk ele fokuszalni.
Elindulunk...
Csak otven centi, csak otven centi es csak ot meteren, ot meteren, ot meteren...
Aterunk!
Meg sokaig remeg a lab, kalapal a sziv, omlik az adrenalin. Megcsinaltuuuuuk!!!

Meg jo, hogy nem jott szembe egy oszver karavan! A legfontosabb szabalyt jol megtanultuk mar. Barmilyen nagyobbacska allat jon szembe, nem is beszelve az oszverkaravanokrol, mindig a hegy fele kerulunk! Az ember rogton keres egy biztos menedeket es felreall a HEGY FELE! Az ostoba oszver ugyanis csak jon es jon... egy centire megy el melletted, de az oldalara kotozott teher pont telibe ver. Ha ilyenkor a szakadek szelen allsz, akkor el is kezdheted befuzni a vetitogepbe az eleted filmjet!