Vagjunk bele (1-2. nap)

Kinyitom a szemem... felettem a nap felenken bujkal a felhok kozott. A hatamon fekszem, erzem ahogy a nagy, meleg szikla puhan alamsimul. Pocakomon a Kukac nyugtatja a kis buksijat. Kicsit megemelem a fejem, hogy rapillanthassak a labaim elott elzudulo Marsyangdi-ra. Tele van elettel ez a folyo... szinte csak zugokbol all, barmerre jarsz hallod a dalat. A folyovolgyet korulolelo hegyek egymas mogotti vonulatai, mint egy szinskala pasztellzoldjenek az arnyalatai vesznek bele a paraba. Forgatom a fejem, nem latok ember alkotta targyat semerre. Mindenutt csak a termeszet maga.

Semmi dolgunk nincs.
Letudtuk az Annapurna Circuit elso napi adagjat. Innentol kezdve heverunk a folyoparton, irogatunk, kartyazunk, eszegetunk es iszogatunk, valamint a vezetonkkel atvesszuk a holnapi utvonal reszleteit. Mas dolgunk nincs, es szerencsere nem is lehet. Itt nincs telefon, nincs internet, nem lehet ugyeket intezni, sem shoppingolni, nincs hova menni a folyoparton kivul.
Nincs mas, csak az itt, csak a most!

Raadasul meg buszkek is lehetunk magunkra, ragyogo a temponk, legalabbis eddig. A hegyek kozott nem kilometerekben merik a tavolsagot, hiszen a terep nehezsegi foka olyan valtozatos, hogy az egyszeru tavolsag szamitas csak hasznavehetetlen informacioval szolgal. Orakban merunk, valamint napi jarofoldekben! Bizony, mint a mesekben, kalandregenyekben es western filmekben! Eddig az elore kalkulalt idotartamok 70-75%-a alatt letudtuk a tavokat!
Van is arcunk rendesen! Ide nekunk a vilag osszes hegyet, hadd szaladjunk fel rajuk meg reggeli elott! Roppant kivancsi vagyok, hogy nehany nap mulva hogyan nyilatkozunk majd.

A Pokharabol velunk buszozo izraeli csoport csalashoz folyamodott, a tura elso nehany orajat, ameddig meg vezet "ut", azt busszal tettek meg. Micsoda kispalyas csapat! he...he...he...
Raadasul szetrohogtuk mindenunket, mert haromszor eloztuk meg a buszt gyalog! Ez koszonheto egyreszt az utnak csak nagy eufemizmussal nevezheto sziklas, vizmosas-szerusegnek, masreszt annak, hogy a helyi jaratok minden bokornal megallnak, hogy az uri kozonseg fel- es leszallhasson. A vilag egyik legrohejesebb felirata a busz hatuljan talalhato:
"Manang Express"!
Eloszor is ez az "ut" el nem juttatja ot Manang-ig, hacsak az utasok a vallukra nem veszik, masodszor pedig az expressz kifejezes talan enyhe tulzas a 8-10 kilometer per oras atlagsebesseg ismereteben. Gondolom a jarmu tulajdonosai ismerhetik a felirat olvastan fellepo reakciokat, mert kicsit lejjebb meg egy tabla: "Fuck You!"

Lassan felkelunk a folyoparti sziklakrol es felszaladunk a "hotelbe" vacsorazni. A haromagyas lakosztalyunk es maga a hotel foepulete igencsak takaros, bar hianyos szerszamkeszlettel harminc perc alatt kulonbet barkacsolnek. Ez azonban utanozhatatlan bajt kolcsonoz az egsznek. Kiszamoltam, hogy amennyiben minden egyes nap tele vannak, akkor a szobaarak alapjan a szalloda havi 600 dollart forgalmaz! Vauuuuuuuuuuuuu!
Ebbol mar csak a rezsit es az alkalmazottakat kell kifizetni. Persze a vendeglato egyseg, mely egy sufnibol es nehany kerti asztalbol all, viszi a hatan az egesz vallalkozast. Egy uveg sor pontosan annyiba kerul, mint harmunk szallasa. Ez persze nem jelenti azt, hogy kulonosebben draga lenne a sor!

Mindenki nagyon kedves, alaposan korulugralnak minket, remek a kajcsi is. Itt allhatnanak sorban csabito ajanlataikkal a nagy lancok, mint Sheraton, Radisson, Coralia, Hilton, Kempinski, Meridien es az osszes Four Seasons, en most innen semmi penzert nem mozdulnek!

Masnap mar kemenyebb a menet, felmaszunk egy szintre, hogy meg melyebbre lemaszzunk, azutan ismet fel. Sziklakon ugralunk, patakok felett egyensulyozunk, kapaszkodok, meredelyek, sziklak pereme. Hogy ujra ismetelgessem a mar unalmas tajleirast, egymast valtjak a soha nem latott magassagu sziklafalak, a szazmeteres vizesesek, a vad vizek felett ivelo fuggohidak es mi mar szinte meg sem allunk, elo sem vesszuk a fenykepezogepet. Mondhatnam azt is Pittike szavaival elve, hogy mar fekve hanyunk a vizesesektol, a kanyonoktol es a fuggohidaktol! Persze nem igy van! De ennyi szepseget egyszeruen nem lehet lefotozni, nem lehet megorokiteni. Keves a digitalis technika, keves a papir es a tinta, keves a szo, csak az erzes marad, az az atadhatatlan, na es persze a tulcsordulo sziv.
Es szinte meg sehol sem jarunk! A masodik nap telt el a tervezett 21-bol es hol van meg az Annapurna 8091 meteres csucsa, vagy a Thorung La hago a maga 5416 meterevel. Megis, ez mar itt az edenkert maga. Ma esti menedekunk kis ettermi asztalanal irom ezeket a sorokat. Kinezek az ablakon, a vizeses (igen, megint) pont a szemem magassagaban kezdodik a tuloldalon, onnan veti bele magat a ketszaz meterrel alattunk hompolygo folyoba. Mindenhol sziklafal, sziklafal es sziklafal. Ki kell hajolnom, ha latni akarom az eget. De megeri a latvany, olyan, mintha a paraba veszo csucsok es peremek kozvetlenul a mennyeket tartanak itt a lenti edenkert felett. Nem fer bele a kameraba, se a szivembe!

Na de lepjunk tovabb, mert mar magamtol is emelyegni kezdek, pedig csak leirom, amit latok.
Ma eltuk at eletunk egyik legkomolyabb teriszonyat. A szakadekok peremen mar otthonosan mozgunk, kiallunk a fotokhoz, legalabbis az Andi meg en, persze csak akkor, ha a Kukac eppen hagyja. De ez most mas volt.
Sajnos elkezdtek epiteni az utat a volgyben Manang fele -meg jo, hogy idejeben jottunk erre az erintetlen tajra-, es ez azzal jar, hogy oriasi darabokat robbantanak ki a sziklafalbol, majd jonnek a kotorok a kalapacsokkal es kifaragjak a maradekot. Botladozunk a kofejteseken a magasban, egyszercsak elerkezunk egy ponthoz, ahol megallitanak, mert eppen elottunk, a fejunk felett bontjak a hegyet. Tiztonnas darabok potyognak kavicskent a melysegbe. Varunk, varakozunk es egyre jobban remeg a labunk. Most meg egy kenyelmes ket-harom meter szeles peremen allunk, de elottunk, ahol fent bontanak, egy 50 centimeteres kis atjaro lathato. Bal oldalt a fuggolges, sot kifele hajlo sziklafal, jobb oldalon pedig... nem is tudom, egyelore nem akarunk lenezni... a fuggoleges fal folytatodik lefele a folyoig. Tulzas nelkul 300 meter a melyseg alattunk.

Balra fal folfele, jobbra szakadek lefele, kozte az a bizonyos 50 centis perem, rajta a felulrol hullott tormelek, amelyen bizony neha el-el csusszanhat a cipo! Csak ot meter, ennyit kell rajta megtenni, de most nem lehet hibazni. Le nem nezhetsz, de a labad ele sajnos muszaly, nem csuszhatsz meg, nem lephetsz melle!
Csak ot meter! Soha nem lattam meg ilyen hosszu ot metert! Nincs mas ut, menni kell.
Szemellenzo kellene, csak a labunk ele fokuszalni.
Elindulunk...
Csak otven centi, csak otven centi es csak ot meteren, ot meteren, ot meteren...
Aterunk!
Meg sokaig remeg a lab, kalapal a sziv, omlik az adrenalin. Megcsinaltuuuuuk!!!

Meg jo, hogy nem jott szembe egy oszver karavan! A legfontosabb szabalyt jol megtanultuk mar. Barmilyen nagyobbacska allat jon szembe, nem is beszelve az oszverkaravanokrol, mindig a hegy fele kerulunk! Az ember rogton keres egy biztos menedeket es felreall a HEGY FELE! Az ostoba oszver ugyanis csak jon es jon... egy centire megy el melletted, de az oldalara kotozott teher pont telibe ver. Ha ilyenkor a szakadek szelen allsz, akkor el is kezdheted befuzni a vetitogepbe az eleted filmjet!