Az Istenno Tukre (5. nap)

Kezd osszeszokni a tarsasag is, lassan mindenkit ismersz, aki veled egy idoben nyomja a trekket, hiszen valoszinuleg egyazon falvacskakban szallunk meg, sokszor ugyanabban a vendeghazban. Osszeallnak a duma es kartyapartik is. Jol belehuzunk minden ejszakaba! Igyekszunk nem lefekudni nyolc ora elott, de ez nem mindig sikerul... he...he...he...
Meg vagytok lepodve, igaz? Ha elmeselem a napirendet, maris erthetobb lesz egy kicsit, ugyanis minden nap igy telik:
6:00 ebreszto. Nekem, mert a csajok mar reges regen fent vannak.
6:30 reggeli.
7:00 indulas, kalandra fel. Innentol kezdve masfel-ket orat kutyagolunk, 20 percet teazunk, azutan ujra kutyagolas, ujra teazas, ujra kutyagolas.
11:30 korul ebed, azaz a Malac teletomi bendojet!
13:00 es 15:00 kozott megerkezunk a kovetkezo szallashelyunkre, a terpviszonyoktol es allapotunktol fuggoen.
Innentol kezdve nincs mas dolgunk lefekvesig, mint:
-levenni a bakancsot es a zoknit, valamint anyazni a fajdalomtol.
-szetesett atomjainkat ujra emberi formaba rendezgetni.
-naplot irni (neha ez a legnehezebb, a faradtsagtol csak nezel ki a fejedbol es egyaltalan nincsenek gondolataid)
-vacsorazni es iszogatni
-esetleg egy kicsit csevegni, vagy kartyazni
-ezutan jon a lefekves (altalaban 20:00 korul), melyet alig birunk kivarni

Es eljott egy ujabb nap. Errol a naprol azonban nehezen fogok tudni irni. Ketszer dontottem meg a sajat rekordomat, ketszer mondtam azt, hogy ez a leggyonyorubb dolog, amit valaha eletemben lattam. Ma mindharman beszamoltunk arrol, hogy volt olyan pillanat, amikor konnyeink csorogtak.

Maszunk es maszunk, kozben figyeljuk a valtozo, es szokas szerint ezernyi szepseggel kecsegteto tajkepet. Elerunk egy ujabb fuggohidhoz, itt a folyon atkelve befordulunk a felso, kelet-nyugati iranyu volgybe. A hid kozepen megallok egy pillanatra, hogy korbekemleljek, megfordulok es teljesen letagloz a latvany! Itt mondom eloszor a nap folyaman, hogy nem lattam meg ilyen szepseget. Ez mar nem egyszeru szepseg, ez egy szentely, egy templom, talan minden templomok legszentebbike. Mi lehetne szentebb mint az erintetlen Anyatermeszet a maga leirhatatlan, megfoghatatlan, mindent elhomalyosito tundokleseben, ahogy minden iranybol korulvesz, atolel, lagyan elringat a karjaiban. Ha pedig templomban vagyunk, akkor illik maskepp viselkedni egy kicsit, igy elhagyom az eddig megszokott, unalomig ismetelt, elcsepelt jelzoket, mint elkepeszto, hihetetlen stb. Nem is lennenek meltoak a helyszinhez, igy csak a puszta tenyekhez ragaszkodom.

A Swargadwari hid kozepen allok, alattam a Marsyangdi fut tova a sziklak kozott. A lepeseim, melyeket utoljara tettem a megtorpanas elott, meg sokaig visszhangzanak a hid szerkezeteben, fel-ala ringatozom. A ket volgy talalkozasanal "L" alakban terul el a Swargadwari Danda, az a sziklakolosszus, melyet eppen csodalok. En most nagyjabol 3000 meteren acsorgok, a sziklaperemek pedig tobb mint 4500 meterre nonek korulottem. Masfel kilometeres magassagra emelem tekintetetmet, hogy befogadhassam a latvanyt teljes egeszeben. Az egyik oldalon majdnem teljesen fuggoleges a fal, az "L" betu masik szaraban pedig meredek csuszdakent siklik a volgybe es szinte teljesen sima. Mintha orias kezek fenyesre csiszoltak volna a feluletet. Ezen az oldalon ho koronazza a peremet, mely eppen olvadozni kezd a nap egyre erosebb sugaraitol, igy az ezernyi kis vizfolyas osszeall es egy majd negyzetkilometernyi feluletu tukrot hoz letre a sziklafalon. Nem tudom rola levenni a tekintetemet. Mikozben tovabb setalok, tobbszor meg kell allnom, hogy ujra es ujra rapillanthassak. A hid utan az ut egy fenyoillattal lenyezteto kis erdosegen vezet at, itt kivalasztok egy alkalmas kovet es leulok egy fel orara. Innen is jol latszik a fal es a tukor, meg nem tudtam elengedni oket.
Vajon kie lehet egy ilyen hatalmas tukor? Lehet, hogy a hegyseg kiralynoje, Annapurna istenno rendezgeti benne rakoncatlan hajfurtjeit a felkelo nap elso sugaraiban? Vagy esetleg ez a Fold Anya furdoszobaja? Ki tudja...

A fel oras merengesbol felriadvan eszlelem, hogy lassan indulni kellene. Nyakamban ott log egy medal Buddha szemevel es az "Om Mani Padme Hum" felirattal a tibeti iras szerint. Utkozben vettem az erdoszelen meghuzodo arustol, akit egyszercsak megpillantottam seta kozben. Kenytelen voltam venni valamit, hogy erre a helyre emlekeztessen. Hirtelen belem hasit a felismeres, hogy muszaly, hogy a Kukacnak is legyen egy ilyen, igy rohanok visszafele, mielott meg o beerhetne. Feluton termeszetesen belebotlok, meg van rokonyodve, nem erti miert rohanok az ellenkezo iranyba. Valami badarsagot makogok, hogy dolgom van, meg ilyesmi es rohanok tovabb. Meg hallom ahogy utanam kialt:
-Csak fel ne massz valamire, te ostoba Malac!

Az arus is epp ugy meg van dobbenve mint a Kukac. Idokozben elkeszitette kis szabadtuzes ebedjet, eppen azt kanalazgatja mikor ra torok. Eloszor szigoruan mereget, azt hiszi, hogy vissza akarom cserelni a lancot. Nagy sokara megerti, hogy meg egy pontosan ugyanilyet szeretnek. Lezajlik az uzlet es mar rohanok is tovabb. Azt hiszem, meg sokaig nez utanam. Ki lehetett ez az erdobol idorol-idore felbukkano amokfuto kobold. Vegul is mindegy, a lenyeg, hogy ket lancot is elvitt a bolondja...