Lama a konyhaban (6. nap)

Tegnap Upper Pisangban aludtunk. Nem ez volt betervezve, vezetoink a 100 meterrel lejjebb fekvo Lower Pisangot szantak nekunk, de mi nyughatatlan lelkek termeszetesen feljebb masztunk es innentol kezdve nem engedett el minket ez a kis falu, a vilag egyik legedesebb faluja. Teraszunkrol figyelhetjuk a szemkozti hegylancot, melyet tekintelyes resztvevok femjeleznek: Annapurna II, III, IV, es Ganggapurna. Jo kis csapat!

A kis telepulest mintha egy idoutazas reszeseikent latogattuk volna meg. Semmi sincs, ami a XXI. szazadra emlekeztetne, sot, ha jobban megfigyelem a kornyezetet, akkor ra kell dobbennem, hogy valoszinuleg ket-haromszaz evvel ezelott is pontosan ugyanez a kep fogadott volna. A helyseg folott egy buddhista templom, kis monostor koronazza a domb tetejet. Felmaszunk, fenykepezkedunk es elvezzuk ahogy a tokeletes csendet csak a szel pergette imazaszlok ropogasa tori meg. Sajnos a templom zarva van. Most is ervenyes azonban, hogy aki keres, az talal is. Fel ora mulva kiderul, hogy a Lama eppen hazigazdank konyhajaban imadkozik!
-Mit keres eppen a konyhaban?- kerdezzuk.
Kiderul, hogy vendeglatonk egyik lanyanak a szuletesnapja alkalmabol probal aldast hozni a csaladra. Nosza, rogton meg is nezhetjuk a templomot, igaz, a Lamat tovabbra is nelkuloznunk kell, hadd imadkozzon szegeny, egyik fia nyitja ki nekunk az epuletet. Mecsest gyujtunk, csondben ucsorgunk, majd pajkos gyerekek modjara vegigpiszkaljuk az osszes hangszert, persze "csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja...". A hatalmas dob, cintanyer, es az elmaradhatatlan gongok, de jo lenne ugy igazan nekik veselkedni egy kicsit!

Upper Pisang-bol a felso, nehezebb, meredekebb utat valasztjuk a tovabbindulaskor. Jo lesz ez egy kis intenzivebb edzesnek, raadasul az akklimatizacionkat is elosegiti, ha feljebb kapaszkodunk, aztan egy kicsit ujra leereszkedunk az alvashoz. Ez a dontes sem bizonyult elhibazottnak, megint azt kell megallapitanom, mint oly sokszor mar, hogy "ez az ut eddigi legszebb resze". Upper Pisang, Ghyaru, Ngawal olyan falvak, hogy a National Geographic fotosai sargulnak az irigysegtol (mar amelyik meg nem jutott el ide, he-he). Ezekre a helyekre nem lehet csak ugy eljutni. Hiaba fizetsz be barmely utazasi irodanal, a labadon kivul legjobb esetben egy szamar hatan tudnak elszallitani. Itt nincsenek buszos turistak, mivel nincsenek buszok sem, nincs vasut, nincs auto es motor, mert nincs ut sem, nincs semmi, csak az orias hegyoldalakon kanyargo vegtelen osvenyek. Ezeket azonban csak ket talpra, vagy negy patara terveztek, mast nem turnek meg magukon. Barmelyik iranybol jossz, esetleg repulovel akarsz csalni egy picit, ez akkor is ot napi jarofoldre van minden civilizalt kozlekedesi eszkoz hatotavolsaganak vegetol. Ide legalabb ot napon keresztul kemenyen kell kutyagolni. Felremlik a mondas, hogy "Aki dudas akar lenni, pokolra kell annak menni!" De megeri! Mindenkeppen megeri. Szinte senki sincs itt. Meg azok kozul is, akik velunk egyidoben jarjak az Annapurna kort, kevesen valasztjak ezt a kiterot. Itt teljesen haboritatlan az elet. Az a nehany helybeli, aki itt el, valoszinuleg a hazak belsejeben teszeget-veszeget, vagy eppen fent van a hegyek kozott a yak csordaval. Csak neha bukkan fel egy-egy neni, hogy vigigporgesse az imamalmokat, majd a falu kutjanal jeghideg vizben mosakodjon, mikozben szuntelenul kantal valami dalocskat, lehet, hogy eppen egy imat.

Vegtelenul nyugodt, teljesen haboritatlan az elet. Mi is inkabb a kozos kutacskanal mosakszunk egy gyorsat, hangulatosabb, mint a vendeghaz zuhany cellaja, feltoltjuk a kulacsokat, azutan elidozunk meg egy picit az egyik padon. Felvaltva szemleljuk a Himalayat es a jatszadozo kecskegidakat.
Elont minket az erzes, hogy ezeket a helyeket kerestuk oly nagyon, ezeknek a latvanyatol szisszentunk fel a tv kepernyoje elott, ezek szerepeltek nepali es tibeti almainkban es most itt vagyunk eloben, ez a kezzel foghato valosag korulottunk.

Mar reg kialalkult mindenkinek a sajat ritmusa es stilusa a gyaloglas teren. Kulon-kulon megyunk, neha bevarjuk egymast, egy-egy foto, vagy tea erejeig ujra osszeallunk, egyebkent pedig mindenki elvezi a teljes maganyt. Ez mar masrol szol, mint egy sima kirandulas, a trekking lassan meditaciova alakul at. Mesz-mesz, egyik lepes a masik utan, kilegzes, belegzes, ki-leg-zes, be-leg-zes, egy ido utan mar csak erre koncentralsz. Egyenletesen lelegzel es egyenletesen ver a szived fuggetlenul attol, hogy milyen utemben lep a labad, hogy felfele, vagy lefele visz az ut, hogy hova kell ugrani eppen. Ez most teljesen kitolti egesz valodat, az ut, a haladas, a tempo, es lassan eltunik elmedbol minden folosleges tartalom, nem marad mas csak a nyugalom es a jo ertelemben vett uresseg, amely majd beszippant valamit. Egyszercsak onkentelenul megindulnak a kepek es a gondolatok-erzesek. Elindult a meditacio, a tura es a gyaloglas egy magasabb szintre emelkedett.